Az almáknak gyönyörű lábuk van. A körték pedig valójában homokórák?

Mi nők hajlamosak vagyunk, amikor a testünkre gondolunk, mindig arra a részünkre fókuszálni, amelyiket legkevésbé szeretjük vagy legkevésbé tartjuk szépnek. Pedig érdemes gyakorolni egy kicsit az elfogadást magunkkal szemben is, és pár lépést hátralépve a testünktől (persze csak gondolatban) objektíven megfigyelni, milyen is valójában.

A nők gyakran nem tudják beazonosítani, hogy milyen testalkat az övék, ezért kezdőként érdemes szakértőhöz, pl. a Yurkov csapatához fordulni.

A konzultációkra érkező hölgyeknél is azt tapasztaljuk, hogy másként látják a lábukat, szélesebbnek a csípőjüket, nagyobbnak a hasukat, mint amilyen az tényleg. Ha annyi pénzünk lenne, ahányszor elhangzott már tévedésből, hogy „nekem nincs derekam”, aztán mégis megtaláltuk, akkor a világ leggazdagabb emberei között lennénk.

Két dolgot tehát levonhatunk a tapasztalataink alapján:
– Te is sokkal jobban nézel ki, mint ahogy magadról gondolod.
– Olyan hibákat látsz magadon, amiket mások nem vesznek észre vagy ott sincsenek.

 

A-vonalú szoknya, amelyet egyes testalkatok hordhatnak, másoknak nem előnyös

Többféle testalkat: nem csak a gyümölcskosárból csemegézhetünk

Aki ismeri már a Yurkov stílustanácsait, tudja, hogy nem vagyunk hívei a klasszikus, gyümölcsök alapján elnevezett testalkati besorolásoknak, mert szerintünk ez egy árnyaltabb téma, és sokkal egyénibb, minthogy alma, körte, banán, eper, homokóra és hasonló sablonokba lehetne mindenkit betuszakolni. A Kibbe testalkati rendszer is jó támpont ugyan, de az is kategóriákba rendez minket, nőket. Most mégis picit a klasszikus elnevezések szerint fogunk foglalkozni a testalkatottal, hogy beazonosítható legyen számodra, és egy-egy tippel gazdagítani az öltözködés amúgy is izgalmas perceit.

Büszkék lehetnek lábaikra az almák

A klasszikus rendszeri besorolás szerint alma testalkatnak (O-nak vagy gyémánt testalkatnak is) nevezik azt, amelyre jellemző, hogy a felsőtest a hangsúlyos, gömbölyű, ott van a legszélesebb rész a testen. Az ilyen testalkatú hölgyek nem rendelkeznek darázsderékkal, amit sokan közülük a nőiesség egyik fő jelének tekintenek, és számos olyan tulajdonságuk van, ami nagyon is nőies, és mindenki irigykedik rájuk. Gondolunk itt akár a telt cicikre, akár keskeny csípőre, és a nagyon-nagyon szép vonalú lábaikra.

Az első fontos tudnivaló az alma, “O”, vagy gyémánt testalkatúaknak, hogy ha a derékvonaluktól, tehát az általában széles csípővonaluk feletti résztől indul el egy szoknya, és az még ráadásul A-vonalú, tehát lefelé szélesedő, akkor az a lábukat is össze fogja nyomni, és a teljes képet ki fogja szélesíteni. Az ilyen testalkatú hölgyeknek általában sokkal-sokkal jobb választás egy ceruzaszoknya, ami csípő alatt beszűkül, és a legkeskenyebb részig, a térd vonaláig egyre szűkebb vonalú.

Nadrágválasztás esetén is hasonló szempontokat érdemes figyelembe venni. Az egyenes vagy bőszárú, esetleg lefelé még szélesedő nadrágok helyett a szűk, lefelé szűkülő szárú fazonok fognak jobban mutatni.

Az almák hajlamosak azon szomorkodni, hogy felül gömbölyűek, de mi azt látjuk, hogy szinte mindannyian gyönyörű, formás lábakkal rendelkeznek. Ha te is alma vagy, bátran hangsúlyozd hát ki a szép lábaidat, és dús kebleidet!

Tehát, ami a felső testet illeti, egy nyitva hordott blézerrel vagy dzsekivel 3 függőleges részre tudod osztani optikailag a csípő feletti részedet, ami nyújtó, keskenyítő hatást ér el.

Banán, egyenes és oszlop testalkatok

Egyenes (Kibbe: Jang) testalkatra milyen a tuti nadrágválasztás?

Sportos, úgynevezett egyenes, oszlop, vagy a Kibbe besorolásban Jang, azaz dramatic testalkatú hölgyeknek nyúlánkak, és a derékvonaluk kevésbé definiált. Egy jó ruhaválasztással, ha akarsz, ezen könnyen lehet segíteni – és egy rossz választással is könnyű elrontani az összképet. A kevésbé hangsúlyos derékkal rendelkezőknél alapszabály, hogy ne tömbösítsék a felső és alsó testüket, persze mindig mondjuk: attól függ, mi a cél. Tehát ha olyan ruhát, nadrágot választasz, ami megmutatja, hol van a derékvonal, máris derekat tudsz varázsolni magadnak. Egy nadrágon kívül lógó póló vagy ing inkább egy tömbösíti a testet, míg egy deréknál betűrt felső, akár még egy övvel is megbolondítva kiemeli és karcsúsítja a derekat.

A derekat pedig nem csak a deréknál lehet hangsúlyozni, hanem pl. egy olyan felsőrésszel is, amelynek rövid ujja van (nem ujjatlan), ami kijjebb viszi és hangsúlyozza a vállak legszélesebb pontjait. Így ehhez a két ponthoz képest a szem a derekat keskenyebbnek fogja látni, és máris megszűnik az egyenes hatás.

A homokóra testalkatúak gyakran hiszik, hogy körte testalkatúak

Valamint olyan nadrággal is karcsúsítható látványra a derék, amely csípőtől lefelé vagy egyenesen fut végig a lábon, vagy még inkább szélesedik.

A homokórák gyakran hiszik, hogy körte testalkatúak

A testalkat meghatározásánál sokan tévednek kicsit vagy nagyot. Ugyanis sokan a derékvonalat nézik, tehát a derék területét keskenyebbnek látják, mint a csípőjük szélességét, ebből pedig arra következtetnek, hogy ők bizony körték. Pedig ez általában nem így van. A hiba a mérésben van, ugyanis a vállcsúcs és a csípő vonalát kell megnézni.

Legegyszerűbb a vállcsúcstól leengedni egy mérőszalagot, és megnézni, hogy a csípő a függőlegesen lógó szalaghoz képest hova esik. Ha keskenyebb a csípő, akkor eper, ha szélesebb, akkor körte testalkatról beszélhetünk, ha pedig nagyjából ugyanolyan, akkor lehet homokóra, alma vagy egyenes testalkat, attól függően, mennyire határozottan látható a derék, van-e hangsúlyos pocak, vagy inkább egyenes a törzs.

Sokan irigylik a homokóra testalkatúakat, hogy nekik könnyű ilyen derékkal és ilyen arányokkal öltözködni, de ez nem feltétlenül van így, hiszen egy homokóra testre felvett egyrészes ruha sok esetben lötyög derékban, a farmerek elállnak szintén deréktájon vagy csípőrészen. De ugye: ami a te problémád kedves Homokóra, az másnak az álma:) Az ebbe a testalkatba tartozókra jellemző, hogy mindenhol ívesek, és ezt nem könnyű a konfekcióruháknak lekövetniük.

Az igaz, hogy sok lehetőséget is rejt ez a testalkat, hiszen szinte semmilyen ruhával nem lehet elrontani, csak egy a lényeg, kövesse a szett a domborulatokat, íveket. Egyszerre lehet jó a ceruzaszoknya és az A-vonalú szoknya is nekik, és ugyanígy a ceruzásan szűkülő vagy az A-vonalúan bővülő nadrágok is, pedig ugye ez két teljesen ellentétes vonalvezetést jelent. Nekik tipikusan jól állnak pl. a palazzo nadrágok, akár egy nyitott dzsekivel, akár egy pufi mellénnyel, akár egy derékban betűrt nadrággal és vékony övvel.

Szép lábak ceruzaszoknyában, az alma testalkatúaknak is ajánlott

Tanulj meg bánni a külsőddel!

Ismerd meg, milyen testalkat vagy, és tanuld meg könnyedén eldönteni, mi áll jól neked és mivel hogy tudsz trükközni az összhatás érdekében! Online stíluskurzusunkon mindezt megtanítjuk neked.

Ne maradj le a stílustippekről!

Iratkozz fel a hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj legfrissebb híreinkről és stílustippeinkről.

Ez is érdekelhet:

Milyen egy stílusos férfi?

Beszéljünk az eper testalkatról!

A kis fekete ezer arca

Hosszú kabátok inspiráló szettekben

Hozd ki a legtöbbet a testalkatodból!

Hogyan ne érezd magad hógolyónak kabátban

Alapruhatár-
tervező

Amilyen a gardróbod, olyan az életed

Tudd meg, hogyan csempészhetsz a mindennapjaidba stílusos harmóniát a ruhásszekrényeden keresztül! 😊

Stílusos fegyvertár az ütős üzleti fotókért:

zsebeld be a legjobb szakértői tippeket, hogy a képeid is a szakmai profizmusodat tükrözzék!

Még több olvasnivaló:

✨ Karácsonyi stílusvarázs: válassz ajándékot, ami sosem megy ki a divatból!

A bögrék, zoknik és sálak ideje lejárt. Idén karácsonyra válassz inkább valami eredetit a YURKOV Stílustanácsadó Szalon ünnepi csomagjai közül.
nap
óra
perc
msp.