Jóbarátunk: az overall

Szívünk szerint overálnak írnánk, de az MTA szerinti érvényes helyesírása overall, úgyhogy a cikkünkben így fogjuk használni.

Az overallok nagyon népszerűek a mai divatvilágban. Kevesen tudják, hogy eredetileg valójában nem is a szerelők, munkások ruhája volt, hanem az ejtőernyősöknek fejlesztették ki. Jó nagy utat járt be, míg eljutott a hétköznapi ruhatárunkba, nem igaz?

Nem hivatalos definícióval úgy írhatnánk le, hogy az overall tulajdonképpen egy számodra pont ideális nadrág és felsőrész összevarrva. Leggyakrabban monokróm, tehát egyszínű, ami mivel végigfut a bokától a mellkasig vagy a nyakig, optikailag nyújtó hatású.

Overallt sose vásárolj úgy, hogy nem próbálod fel!

Mivel össze van varrva az alsó és a felső, ezért nagyon fontos, hogy a derékrész gyárilag úgy legyen elkészítve, hogy jó helyre esik. Sajnos néhány gyártó feljebb viszi 1-2 cm-rel a derékvonalat, és ha olvastad már a blogunkat vagy követsz minket a közösségi médiában, akkor tudod, hogy pár centiméter is sokat számít, ennyi pont haza tudja vágni az egész megjelenésedet.

Persze trükközhetsz is vele, mégpedig úgy, hogy egy ugyanolyan színű felsőrészt és nadrágot kombinálsz össze, mintha overall lenne, és akkor nem kell még arra a szerencsére is várnod, hogy ezt a kettőt neked pont összevarrták.

Alma testalkatra is lehet csinos egy overall?

Sok hölgy hiszi, hogy ő nem overallos típus, pedig bármelyik testalkatra és bármilyen stílusba illik ez a népszerű ruhadarab. Az elegánstól a sportos szettig sokféleképpen viselhető. S bár az overall lényege általában az, hogy a felső és az alsó rész egyforma színű és végigfut a testen, ez nem jelenti azt, hogy nem viselheted kiegészítőkkel, amelyek segítenek a testalkatodnak megfelelően előnyössé tenni.

Nagy divat lett az overál

Viselhető akár magassarkú cipővel, szandállal, saruval vagy balerinával, de a jól bevált, univerzális fehér tornacipővel is. Tehetsz rá pl. egy övet, ami kiemeli a derekadat. Overalltól és testalkattól függ, hogy ez a legkeskenyebb részeden mutat-e jól, vagy inkább lejjebb, a köldökvonalad alá tolva. Egy bő overall is derékban karcsúsítható, és homokóra testalkatot tud varázsolni.

Amivel szintén lehet játszani, az a vállszélesség. Válltöméssel vagy válnál levő fodorral, díszítéssel, húzott anyaggal a váll hangsúlyosabb lesz, és a derekat keskenyebbnek mutatja. Vannak overallok, amelyeket a válladról le is tudsz húzni. Akár aszimmetrikusan csak az egyik oldalon leejtve a vállról, vagy mindkét vállnál lehúzva, de az utóbbival vigyázz, mert egy vízszintes vonal épp a legszélesebb két pontját köti így össze a két karodnak, és ez optikailag szélesít.

A szafari stílusú overall, aminek a mellkasán zseb van, nem ajánlott viszont, ha alma testalkatú vagy, illetve általában azoknak, akiknek bőven adott cicit a teremtő. Ezek a zsebek ugyanis még tovább növelik a mellet, és így több kilót is rád tesz.

Azok az overallok, amelyeknek kimonószerűen átlapolt a felsőrésze, viszont kicsinyítik a cicit. Ezek az átlapolt felsőrészűek gyakran olyanok, hogy ha előrehajolsz, szétnyílik a mellnél. Ezért vagy egy kitűzővel érdemes összetűzni, vagy egy vékony topot alávenni. Ez lehet a monokróm overalltól eltérő színű is, vagy pl. ugyanolyan színű, de csipkés.

A pánt nélküli overallok is nagyon szépek tudnak lenni, akár egy kis farmerdzsekivel, bőrdzsekivel vagy élénk színű blézerrel csinosak és közben végtelenül kényelmesek is.

Nagyon nőies, szexi darab a pánt nélküli overál

A farmer overall sem a szerelők és munkások kiváltsága már

farmer, a gombok és a varrások színét megfigyelve mindenki találhat magának megfelelőt, akár a hidegebb, akár a melegebb árnyalatok állnak neki jól.

Szeretnél többet megtudni a testalkatodnak és színtónusodnak megfelelő öltözködésről? Akkor az online stíluskurzus éppen neked való! Kattints a linkre a kurzusért!

Ne maradj le a stílustippekről!

Iratkozz fel a hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj legfrissebb híreinkről és stílustippeinkről.

Ez is érdekelhet:

Átmeneti kabátok és réteges öltözködés tavasszal

Mit jelent a stílusprofil?

Milyen ruhákat vigyél a nyaralásra?

Stílusosan otthon is? Miért ne?

Hogyan ne érezd magad hógolyónak kabátban

Vintage, second hand és társai: Hogyan ne vegyél mindig új ruhát!

Alapruhatár-
tervező

Amilyen a gardróbod, olyan az életed

Tudd meg, hogyan csempészhetsz a mindennapjaidba stílusos harmóniát a ruhásszekrényeden keresztül! 😊

Stílusos fegyvertár az ütős üzleti fotókért:

zsebeld be a legjobb szakértői tippeket, hogy a képeid is a szakmai profizmusodat tükrözzék!

Még több olvasnivaló:

✨ Karácsonyi stílusvarázs: válassz ajándékot, ami sosem megy ki a divatból!

A bögrék, zoknik és sálak ideje lejárt. Idén karácsonyra válassz inkább valami eredetit a YURKOV Stílustanácsadó Szalon ünnepi csomagjai közül.
nap
óra
perc
msp.