Anyának lenni csodálatos élmény, de egyben embert próbáló feladat is. Sokszor a túlélésre hajtunk, örülünk, ha a legszükségesebb feladatok és a házimunka el van végezve, és alig marad energiánk magunkra és a külsőnkre. Sőt, azzal az „áldozattal”, amit anyaként a gyerekünk születéséért és gondozásáért vállalunk, a nőiességünk sokat tud veszíteni eredeti fényéből. A legtöbb anya átmegy ezen a változáson, de fontos, hogy ne hagyjuk magunkat beleragadni a mindennapok terheibe. Az az énidő, amit a külsődre fordítasz, egyfajta stresszoldó. Többszörösen megtérül. Ugyanis, ha anya jól érzi magát a bőrében, az egész család boldogabb lesz.
Ebben a blogcikkben arra próbálunk biztatni, hogy bármennyi is a teher rajtad, lépj ki a mókuskerékből. Néhány apró fortéllyal elérheted, hogy olyan külsővel lépj utcára, amilyennel te is önazonos vagy és jól érzed magad.
Az anyukák egyre stílusosabbak
A magyar nők sokat változtak az elmúlt évtizedekben abban a tekintetben, hogy anyukaként hogyan öltözködnek. Egyre több és több stílusos anyukát lehet látni az utcákon, ugyanúgy, ahogy a kismamadivat is már jó nagyot lépett előre az XXL-es póló és farmer kertésznadrág ideje óta.
Kezdjük a legfontosabbal: nincs időd?
A fő „kifogás” a stílusos öltözködés ellen az szokott lenni, hogy gyerek vagy gyerekek mellett erre nincs idő. Megértjük, hogy így érzel, sőt, mi magunk is folyton időhiánnyal küzdünk. De mégis arra ösztönzünk, csípj le a napodból 10-15 percet arra, hogy magaddal foglalkozol. Ha csak ennyivel hamarabb kelsz fel reggel vagy ennyi időt rászánsz előző este a szetted összeállítására, már hatalmas fejlődést fogsz tapasztalni.
A stílusos anyuka fő szempontja: a kényelem
Az öltözködésben mindig fontos, hogy kényelmes ruhát válassz, de ha anya vagy, akkor különösen nagy a jelentősége. Nem fogod jól érezni magad a játszótéren vagy a focipálya szélén szurkolva a gyerekednek egy olyan ruhában, ami nem komfortos, „csak” csinos.
Ezért pl. érdemes olyan cipőt választanod, ami kényelmes, de azon belül találd meg azokat a darabokat, amelyek hangsúlyozzák a nőiességedet, pl. látni hagyják a szép, vékony bokádat, vagy hegyes orrukkal megnyújtják a lábfejedet. Még sportcipőből is lehet olyat kapni, ami nem buciorrú, hanem kicsit nyújtott elől, és ezzel szépen formálja a lábat.
Ami a nadrágokat illeti, javasoljuk a gumírozott, rugalmas anyagokat. Blúzból, ingből pedig nagyon kényelmesek az oversize, túlméretezett darabok. Lezseren tűrd be a nadrágba vagy szoknyába, ne hagyd lógni.
No és a nőiesség
Ha szoknya, akkor inkább a midi és A-vonalú, amire esküszünk. A legtöbb hölgynek egyébként nem áll jól, ha optikailag egyenesen van elvágva a lábszáruk a szoknya végével. Ezért azokat a fazonokat részesítsd előnyben, amelyek hosszúak, de aszimmetrikus a fazonuk vagy felslicceltek elől. Hidd el, sokkal jobban fog állni rajtad. A bő szoknya egyébként minden időjárásban kellemes, kényelmes viselet. Ülni, állni, városban szaladgálni, autót vezetni is jó benne, és a legnőiesebb, amit magaddal tehetsz.
Egy sima farmer-póló szetten, amit egy fáradt napon magadra kapnál, sokat emel és nőiesít egy zakó vagy blézer. Ha olyat választasz, aminek nagy zsebei vannak, akkor praktikus is, gyerek mellett mindig kell egy kéznél levő zsebkendő, vagy egy tárolóhely a leesett cuminak, és a kavicsoknak.
Jól variálható alap darabok
Azt javasoljuk, hogy legyenek a szekrényedben olyan alap darabok, amelyeket akár csukott szemmel is ki tudsz onnan kapni és bármelyik bármelyikkel passzol. Rohanós reggeleken imádni fogod, hogy nem kell hosszan gondolkodnod, mit mivel tudsz felvenni.
Farmer, farmer, farmer
Ne csak a nadrágra gondolj! Annyiféle farmer szoknya, sort, ruha, kabát, mellény, ing létezik, hogy felsorolni sem tudnánk.
Maradt egy kis pocakod, amit elrejtenél?
Ezzel egyáltalán nem vagy egyedül, de jó, ha tudod, hogy emiatt nem kell feladnod, hogy olyan külsőd legyen, amilyennel jól érzed magad. Egy olyan egyrészes ruha, ami kiengedve bő, de akár övvel be is karcsúsítható, remek választás lehet. Ha elől, a derék és has táján ráncolódik az anyag, akkor optikailag kivehetetlen, hogy ott egy pocak. Ügyesen elrejti a ruha anyaga.
Ugyanez igaz az overálokra is. Egy csinos, letisztult darab hordható övvel testhezállóan, de kiengedett derékkal is, kényelmesen és úszógumit, pocakot elrejtően. Az egybe ruha és overál előnye még az is, hogy ha monokróm, akkor végigvezeti a szemet törési vonal nélkül a nyaktól a bokáig, tehát optikailag szépen megnyújtja a testedet.
Jár neked az énidő
Az énidő szerepe nagyon fontos a kisgyerekes anyukák életében. Ne legyen lelkifurdalásod, ha elmész kozmetikushoz vagy fodrászhoz, vagy végigcsinálsz nálunk egy online stíluskurzust. Ilyenkor töltődsz fel, hogy utána újra szuper anyukája tudj lenni a kisfiadnak vagy kislányodnak. El sem hinnéd, mennyi hozzád hasonló nő jön el hozzánk a gyermeke születése után, akik mertek időt szánni és segítséget kérni, hogy újra a nőiességükre találjanak.
Ha újra jól érzed magam a bőrödben, és boldog vagy, azt a családod is meg fogja érezni, és mindannyiotoknak jót fog tenni. Várunk hát szeretettel online stíluskurzusunkon!