Farmerkabátot minden korosztálynak!

Nemrég írtunk az átmeneti kabátok divatjáról, de a farmerdzsekiknek, farmerkabátoknak egy külön cikket szerettünk volna szánni. Ennek oka, hogy az egyik alapdarabnak tekintjük, aminek ezer arca van, mégis sokan vannak, akiknek egy sem lapul a szekrényükben. Nem tudjuk, mi lehet az oka, de adunk néhány ötletet és gondolatot a viseléséhez, hátha nekik is meghozzuk a kedvet hozzá. A farmerkabát ugyanis örök divat, és minden korosztály bátran viselheti. Ráadásul ma már a legtöbb stílusba beilleszthető, része lehet a sportos, a hétköznapi utcai és akár az elegánsabb öltözetnek is. Télen, nyáron, és az átmeneti időjárásban is megvan a maga helye.

Mutatjuk, milyen sokoldalú darabról van szó:

Farmerkabát farmerbármivel?

Naná! A denim on denim összeállítások hordoznak némi kockázatot magukban, ugyanis tud túl sok vagy túl zárt lenni, ha alul-felül farmert viselsz. De nincs kőbe vésett szabály, meg tudod találni azt a szettet, amelyben jól passzolnak egymáshoz. Trükközni pedig tudsz azzal, hogy a felsőt, ami adott esetben egy farmerkabát, nyitva hagyod, és valami meglepővel ellensúlyozod a sok farmer egységes hatását. Pl. felvehetsz egy élénk színű vagy feltűnő mintájú felsőrészt, pólót, de akár zsabós blúzt is a kabát alá. A lábbelinél is oldhatod a farmerek összhatását, egy nyitott, kecses szandál pl. lazítja az összképet.

Be fogod gombolni?

Már többször említettük, hogy kedvenc farmerkabátjaink igazából egy fast fashion ruhaüzlet gyerekosztályáról származnak. A 140-es méretű dzseki szuper, nagyon szépen felfekszik a karöltőnél, a nyaknál, és pont derékban ér véget. Olyasmi, mint egy boleró. Egyetlen vele a bibi: nem tudjuk elől összegombolni egy felnőtt felsőtesten. Mielőtt ilyet veszel, gondold át, hogy szoktad hordani! Ha neked fontos, hogy összeérjen elől, akkor inkább a saját méretedet, vagy akár oversize darabot is választhatsz.

Farmerkabát, farmerdzseki divat, stílus

Ha a gyerek méret mellett döntesz, az sem gond, ha rövid az ujja, hajtsd fel lazán, és nagyon jól fog állni!

Kék és kék között is nagy lehet a különbség

Két kék, koptatott farmerkabát között lehet különbség. Ha megnézed egymás mellett őket, az egyik sárgásabb, melegebb árnyalat, a másik hidegebb, világosabb. Ezek olyan apró különbségek, amelyet nem is mindenki vesz észre, ezért szoktuk mondani, hogy a színtónusokra vonatkozó szabályokat nem kell véresen komolyan venni. A sárgás is abszolút jól állhat pl. egy fekete felsőrészhez, de a hidegebb árnyalatú még egy fokkal előnyösebb, deríti az arcot. Ha van erre szemed, az szuper, akkor tudsz még egy szintet emelni magadon, de ha nem, az sem baj. A világoskék farmerkabát mindenkinek jól áll, melléfogni vele szinte lehetetlen.

Színes farmerkabátra fel!

Sokan szeretitek a fekete összeállításokat, de kellene valami, ami feldobja a sötét szett egyhangúságát. Erre legjobb ötlet egy farmerkabát. Ez lehet a klasszikus világoskék, de itt abszolút van helye egy színes, akár pirosas-narancssárgás változatának is. Egyre több helyen kapni bézs, de akár élénk színekben is. Mindenki eldöntheti, mennyire bátor.

Nyújt vagy plusz kilókat pakol rád?

Azt már sokszor elmondtuk, hogy a monokróm összeállítás optikailag nyújtja a testalkatot. Így van ez a farmer esetében is, pl. egy fekete farmerkabát és nadrág szuper csinos tud lenni, és ha a kabátot nyitva vagy V-nyakkal viseled, még karcsúbbnak mutat.

Farmerkabát, farmerdzseki divat, stílus

A hosszú, szinte bokáig érő farmerkabátoknak is van egy nyújtó hatása. Ezekhez a kabátokhoz sokszor öv is tartozik. Ha nem gombolod elől össze, hanem nyitva viseled, és az övet hátul kötöd meg, szép karcsúsított vonala lesz, elől pedig 3 függőleges szakaszra vágja a testedet és ez optikailag karcsúsít.

Amire még érdemes a választáskor figyelni, hogy sok dzsekire varrtak két kis cicizsebet. Ez a kismellűeknek nagyobb cicit varázsol, nagyobb melleknél viszont nem ajánljuk, mert plusz kilókat tesz a felsőtestre.

A farmerkabátos szettekről rengeteget tudnánk még mesélni. Ha szeretnél rutinossá válni abban, mi áll jól neked, akkor tanulj magadról az online stíluskurzusunkon!

Ne maradj le a stílustippekről!

Iratkozz fel a hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj legfrissebb híreinkről és stílustippeinkről.

Ez is érdekelhet:

Méretet növelnél? Így kezdj neki!

Bőr, műbőr vagy vegán bőr?

Praktikus öltözködési tippek fesztiválra

Sportosból elegáns – elegánsból sportos

Hozd ki a legtöbbet a testalkatodból!

Lehet a pulóver csinos és elegáns?

Alapruhatár-
tervező

Amilyen a gardróbod, olyan az életed

Tudd meg, hogyan csempészhetsz a mindennapjaidba stílusos harmóniát a ruhásszekrényeden keresztül! 😊

Még több olvasnivaló: