A tavaszi ruhák titkai

Talán furcsa, hogy definiálnunk kell: mi is az a tavaszi ruha? Azt a ruhát nevezzük így, amit nyáron már nem tudsz viselni, mert ahhoz túl meleg. A téli öltözéknél viszont vékonyabb vagy fazonja miatt csak rétegezéssel viselhető a hidegben, de ettől persze még simán hordhatod a téli hónapokban is.

Egy jól kiválasztott tavaszi ruha sok élethelyzetben, éveken keresztül tud téged szolgálni. Pl. egy bő farmerruhát vagy romantikus virágmintás, vékony anyagú ruhát hordhatsz övvel és magassarkúval, akár egy vékony ballonkabáttal, elegáns szettben. De hordhatod tornacipővel vagy szandállal is, kiengedett derékkal, és akkor laza, tavaszi rohangálós hangulatot kap. Ehhez jól passzol hűvös estékre egy farmerdzseki. De még akár kismamaként is viselhetsz egy ilyet, hiszen nem olyan szűk derékban, hogy ne férne bele a pocakod. Ahogy mondani szoktuk, egy ruhának ezer élete lehet… és komolyan is gondoljuk.

Tavaszi ruha farmerből – mivel, hogyan?

Tipikusan ilyen tavaszi ruha pl. a farmerruha. Nyáron meleg, télen önmagában hideg, de harisnyával, leggings-szel, meleg lábbelivel viselhető akkor is. A farmerruha sokféle lehet. Kaphatóak vékonyabb, puhább, lágyabb esésű anyagból, és vannak merevebb, vastagabbak is. A farmerruháknál izgalmas összhatást ad, ha saját anyagukból készült övvel viseled őket. Így az egész egy letisztult, egyszínű képet mutat.

Tavaszi ruhák

Plüss neglizsé – nyáron meleg, télen hideg

A plüss anyagból készült, de ránézésre, kicsit távolról vékony, selyem neglizsének látszó ruhák is tipikusan tavaszi darabok. Télen fura látvány lenne ebben szaladgálni, átmeneti időben kell alá egy bőrleggings vagy bármi, ami segít, hogy ne fagyj meg, nyáron viszont már beleizzadnál.

Azok a selyem ruhák is tavasziak, amelyek ugyan vékony anyagból készültek, de hosszú ujjúak, és még az ujjuk vége is gumival zárt. Hónalj résznél is zártak, és nyaknál is, így ebben az izzadékonyabb hölgyek nyáron nem élnének túl. Tavasszal viszont tökéletesek ezek a darabok. A legtöbb eleve olyan színvilággal és mintával készül, általában virágos anyagból, amely a tavaszt idézi.

Tavaszi ruhák

Alkalmi viseletből tavaszi ruha

Ne száműzd az alkalmi ruháidat a szekrény mélyére! Sokszor áll egy-egy ruha akár évekig a szekrényünkben csupán azért, mert egy bizonyos alkalomra vettük, és azt hisszük, hogy csak olyankor lehet viselni. Pedig sok ruha átemelhető egy másik, hétköznapi szettbe is. Egy alkalomra vett ruha balerina cipővel vagy sportcipővel, farmerdzsekivel vagy bőrkabáttal, vagy akár egy ballonkabáttal szenzációs tavaszi szetté válhat. Légy bátor átemelni egy másik stílusba!

Szafari stílus

Az ujjatlan vagy nagyon rövid ujjú, szafari stílusú ruhák szezonja is tavasszal jön el. Fázósabbak nyugodtan alá is vehetnek egy vékony hosszú ujjú blúzt vagy pólót. A szafari színekkel és fazonokkal jól harmonizálnak a földszínek, pl. a barna, a khaki, a bézs, a sötétzöld számos árnyalata. Ha pedig fel akarod dobni az egyhangúságát valamivel, egy élénk színt, pl. egy magenta kiegészítőt is belehelyezhetsz a szettbe. A legjobban viszont az állatminta passzol hozzá. Tigris- vagy leopárdmintás cipő, öv, kalap, táska vagy nyakba kötött kendő… persze nem egyszerre, mert az túl sok lenne, de egy ilyen hangsúlyos darabot érdemes választani hozzá.

Tavaszi ruhák

A tavaszi ruhák Jolly Jokere az ingruha

Az ingruha jellemzője, hogy vagy végig gombos, vagy a felső része az, mint egy ingnek. Színben és fazonban számtalan verzió kapható, de ha olyat veszel, ami kicsit bő, akkor jól variálhatod övvel, öv nélkül, vagy egy derekadra kötött dzsekivel. Sportcipővel vagy balerinával is viselhető, és jól passzol hozzá a hátizsák is.

Az, hogy minden testalkaton jól mutat, nem túlzás, de van néhány apróság, amire érdemes odafigyelni. Ha pl. karcsúsítani szeretnéd magad, akkor a felső, gombos részt érdemes V-alakban megnyitni. Ha optikailag növelni szeretnéd a cicidet, akkor a mellkason zsebes ingruhák lesznek nyerők.

Ha szeretnél magabiztosan nyúlni a neked jól álló ruhákhoz, és rögtön tudni, mi az, ami nem a te darabod, várunk online stíluskurzusunkon, ahol mindezt megtanítjuk neked.

Ne maradj le a stílustippekről!

Iratkozz fel a hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj legfrissebb híreinkről és stílustippeinkről.

Ez is érdekelhet:

Hosszú kabátok inspiráló szettekben

Milyen ruhákat vigyél a nyaralásra?

Elegáns szettek a fekete-fehéren túl

Csillogás és fényes darabok a szettedben: Stílustippek a ragyogásért!

Hűvös van, beszéljünk a kardigánokról!

A napszemüveg is öltöztet

Alapruhatár-
tervező

Amilyen a gardróbod, olyan az életed

Tudd meg, hogyan csempészhetsz a mindennapjaidba stílusos harmóniát a ruhásszekrényeden keresztül! 😊

Stílusos fegyvertár az ütős üzleti fotókért:

zsebeld be a legjobb szakértői tippeket, hogy a képeid is a szakmai profizmusodat tükrözzék!

Még több olvasnivaló:

✨ Karácsonyi stílusvarázs: válassz ajándékot, ami sosem megy ki a divatból!

A bögrék, zoknik és sálak ideje lejárt. Idén karácsonyra válassz inkább valami eredetit a YURKOV Stílustanácsadó Szalon ünnepi csomagjai közül.
nap
óra
perc
msp.