Ismered azt a belső hangot, ami reggel már ott vár a tükörnél? Még fel sem öltöztél, de ő már megjegyzéseket tesz a hasadra, a melledre, beszól a korodra, kicsinyít, beléd áll. Van, hogy csak finoman, de néha egészen durván. Olyan természetességgel beszél hozzád, mintha ő mondaná az igazat. Pedig nem azt mondja, csak hangos.
Mi a belső kritikus?
Ez a folyamatosan kommentáló részed, ami azt ismételgeti, hogy nem vagy elég jó. Nem rosszindulatú idegen ő. Tulajdonképpen egy nagyon is ismerős, de régi rendszeredről van szó. Egy tanult működésedről, ami valaha segíteni próbált alkalmazkodni, megfelelni, beilleszkedni vagy fejlődni. Figyelte, hol hibázhatsz, hogy elkerülhesd a kellemetlen helyzeteket. Egy rendszer, de nem abból a fajtából, ami automatikusan frissül, ha megérkezne már a 2.0 verziója.
Tele van mondatokkal a „memóriája”, amiket egyszer megtanult, és akkor is ismételgeti őket, amikor már rég nincs rájuk szükség. És itt kezdődik a probléma.
Amikor a belső kritikus öltöztet
A stílus nem ott dől el, hogy mi van a gardróbodban. Sokkal többet számít, hogy mi történik a fejedben, amikor kinyitod az ajtót.
A belső kritikusnak bőven van mondanivalója, ízlése viszont nincs. Nem tud inspirálni, nem tud kíváncsi lenni, nem tud játszani. Egyetlen eszköze van: tiltani. Ilyenekkel fárasztani téged, mint:
„Ez túl sok.”
„Ez nem neked való.”
„Ebben túl feltűnő leszel.”
„Jobb, ha inkább biztosra mész.”
A belső kritikusnak tehát csak tiltólistái vannak
Nem mondja meg, mi áll jól. Azt mondja meg, mi az, amit szerinte kerülni kell. Nem bízik az ítéletedben, és sokkal többször hozza rád a parát, mint kellene. És mivel folyamatosan beszél, egy idő után könnyű elhinni, hogy ez maga az igazság, a „jó ízlés”.
Pedig ez nem ízlés. Ez félelem. Gyáva, ezért a te bátorságodat töri le. Amikor kipróbálnál valami újat, ő az első, aki megszólal. Nem azért, mert látja a végeredményt, hanem mert nem bírja a bizonytalanságot. A megszokott biztonságát védi, akkor is, ha az már nem te vagy, ha az már kényelmetlen és beszűkíti a világodat.
Nincs önbizalma, ezért a takargatást és eltűnést szerénységnek nevezi. Ismerős mondatok?
„Nem kell ezt annyira hangsúlyozni.”
„Illik ezt a te korodban?”
„A kevesebb több.”
Önmagukban ezek akár hasznos gondolatok is lehetnek. Amikor viszont következetesen egyre kisebb térbe, egyre kevesebb láthatóságba vezetnek, akkor már nem valódi választásról van szó, sokkal inkább egy korlátról.
A reggeli „szolgálat” és a próbafülke pánikja
A belső kritikusod az, aki reggel a tükörnél már szolgálatba helyezi magát. Mire felöltöznél, már kétszer át is írtad a döntésedet, mert megkritizált. Nem azért, mert nem lenne mit felvenned, hanem mert minden darabbal, minden szettel kapcsolatban megérkezik a kétség.
De a belső kritikus az is, aki a próbafülkében is pánikot kelt. A ruha tetszik neked, de te magad már nem. Tehát a kérdés nem a ruha lesz. Beviszed a fülkébe, és hirtelen minden „nem elég jó”: az anyag, a szabás, a tested, az egész helyzet. Ott állsz a tükör előtt, és már nem is azt nézed, hogy tetszik-e. Hanem azt, hogy „vállalható-e”. Ki fognak nevetni? Itt a fülkében még akár szexi, csinos, vagy elegáns is. Divatos, láttál hasonlót egy lányon a metrón. De a fülke rejtő ölelésén kívül is viselnéd? Te felszállnál benne a metróra?
Ez a különbség kulcsfontosságú: a belső kritikus világában az elkerülés a cél, nem az öröm.
Ez pedig veszélyes, mert alattomos. Nem kiabál. Nem mondja ki, hogy „ne legyél önmagad”. Csak apró korrekciókat javasol. Azt súgja: „legyél önmagad, de…” Kicsit visszaveszel, finomítasz, itt-ott eltakarod. És egyszer csak azt veszed észre, hogy már nem is te vagy, már nem is az, amit eredetileg szerettél volna, és már nem is tudod, mi tetszik igazán.
Minél inkább elhiszed, amit a belső kritikusod mond, annál hangosabb lesz. De akkor mit lehet tenni vele? Nem az a megoldás, hogy elhallgattatod. Nem tűnik el attól, hogy rászólsz. Inkább attól halkul el, ha megváltozik a viszonyod hozzá.
- Az első lépés az, hogy felismered
Tudatosítod, hogy nem te vagy az, aki azt mondja: „ez nem áll jól”. Ez egy hang benned. Egy minta. Egy régi reflex, ami a félelemre épít. Amint külön tudod választani magadtól, már nem ő irányít. - A következő lépés a kíváncsiság
Mi lenne, ha nem hinnél el neki mindent elsőre? Mi lenne, ha a „nem neked való” mondat után feltennél egy kérdést: „tényleg?”
A stílus itt válik önismereti úttá
Nem a ruhatáradat kell lecserélned, hanem kezd el máshogy reagálni a saját belső mondataidra. Eleinte nehéz, de lassan kívül is látszani fog a változás.
Kezdd kicsiben, ha nem vagy rögtön merész:
• Egy szín, amit eddig nem mertél felvenni.
• Egy szabás, amiről eddig azt gondoltad, nem neked való.
• Egy éned, egy fellépésed, ami már nem kér engedélyt.
Ez egy folyamat, a változás nem egyik napról a másikra történik. Érdemes várni és próbálkozni, mert egyszer csak ott lesz az a pillanat, amikor felveszel valamit, és nem jön meg az azonnali lebeszélő kritika. Vagy ha meg is jön, nem veszed át automatikusan. Ez már szabadság.
Ha szeretnél közelebb kerülni ehhez a működéshez, és megtapasztalni, milyen az, amikor nem a belső kritikus öltöztet, hanem te választasz, a Belső Kör a te helyed. Ez a program pontosan erről szól.
Ez az én önismereti terem, ahol hétről hétre új nézőpontokat és eszközöket kapsz tőlem segítségül, nemcsak a stílusodhoz, hanem ahhoz is, ahogyan önmagadra nézel.
Most egy rendkívül kedvező ajánlatom van, mindössze 990 Ft-ért egy hétre be tudsz nézni a körbe. Mondanám, hogy ez egy latte ára, de hol kapsz már ennyire olcsón finom kávét? Ugye látod, szinte ingyen van, épp csak egy jelképes összeg, hogy érezd az értéke iránti elköteleződésedet. Az első két lecke már elérhető, és ha úgy döntesz, köztünk maradsz, a további részeket is kérheted. Kattints a részletekért!
