Amikor azt tanítjuk a stíluskurzusokon az ügyfeleinknek, hogy hogyan tudják kihozni megjelenésükből a legtöbbet, az első lépés, amit meg kell állapítanunk náluk, hogy milyen színtípusba tartoznak, a második pedig, hogy milyen testalkatúak. Azt már biztos tudod, hogy 4 fő színtípust különböztethetünk meg, és ezeket a 4 évszak neveivel jelöljük. Tél, tavasz, nyár és ősz… könnyű megjegyezni, de kell egy kis gyakorlás, hogy fel is tudd ismerni, melyik szín melyik kategóriába tartozik.
Hideg vagy meleg színtípus vagy?
A tél és a nyár hideg, az ősz és a tavasz pedig meleg tónusú. Tehát ha hideg színtípusba tartozol, a hideg színek, ha melegbe, a meleg színek fognak neked legjobban állni.
Könnyen hihetnénk pl. a nyár színtípusról, hogy tele van a nap, a gyümölcsök és a fény élénksárga és élénkpiros színeivel, de nem így van. A nyár színtípusba tartozóknak a tejszínes, pasztell, azok közül is a hideg árnyalatok állnak a legjobban. Úgy is szoktuk mondani, hogy a fáradt színek. Az ősz típusúaknak a meleg földszínek válnak be, és az egész színpalettájuk mézes-arany összhatású. A tél színtípusúak bátran öltözhetnek élénk színekbe, de nekik áll legjobban a hófehér és a fekete, no meg az élénk piros is. A tavasz pedig a világos, vidám színek meleg árnyalatait foglalja magában.
Van egy jó hírünk!
Nincs olyan, hogy neked nem áll jól a rózsaszín vagy a zöld. Minden színnek van hideg és meleg változata, tehát mindenkinek jól áll mindegyik szín, csak meg kell találni a neked passzoló árnyalatát. Pl. a szürkére is sokan hiszik, hogy az hideg szín, pedig rengeteg árnyalata létezik. Van olyan melegebb, enyhén sárgás, amit a tavasz vagy az ősz típus is bátran viselhet.
De itt még nincs vége! Mind a 4 évszaknak van 3-3 altípusa, a meleg, a tiszta és a hideg, más szóval világos, tiszta és sötét… de ezek között olyan árnyalatnyi a különbség, hogy talán már mondhatjuk is, hogy a haladó szinthez tartozik felismerni.
12 színtípusba vagyunk tehát sorolhatóak, de ne ess pánikba, ha nem tudod mindig szem előtt tartani a szetted összeállításánál, hogy melyikbe tartozol. Ez csak egy része a megjelenésünknek. Nyugodtan át lehet nyúlni egyik palettából a másikba, néhány apró szabályt és trükköt betartva.
Nem szükséges az összes darabot, amit felveszel, a színtónusodhoz igazítani, gondolkodj inkább szettben. Lágy ősz típusként pl. nyugodtan lehet rajtad egy sötét őszre jellemző nadrág vagy szoknya, ha felülre egy lágy ősz színt választasz. Vagy pl. egy élénk, de enyhén tejszínes pinkes ruha a télnek és a tavasznak is jól áll, de egy koptatott, tejszínes színű farmerdzsekivel kiegészítve már a nyár színtípusúak is bátran viselhetik.
Orsi saját példája
Orsi tél típus a sötét hajával, barna szemével és fehér bőrével. Az ősz színtónusba tartozó színek elvileg nem a legjobb választást jelentik számára, de van egy kedvenc régi, Yurkov szoknyája, ami fahéjszínű, és rendszeresen viseli. Hogyan? A felsőrész színét, a dzsekijét, a kiegészítőket vagy a sminkjét úgy alakítja, hogy az a színtípusába tartozó színek felé terelje az összhatást. Ez a példa is mutatja, nyugodtan viseld azt a színt, amelyikbe beleszerettél, csak gondolj az összképre, és arra, mivel tudod kiegyensúlyozni.
Ráadásul vannak olyan színek, amelyekkel, bármelyik színtípusba tartozol, nem nagyon tudsz mellélőni. Ilyen pl. a világoskék, a sötétbordó, a sötétkék vagy akár az olaj- vagy pávakék. Természetesen ezeknek is van hideg és meleg, telített vagy kevésbé telített árnyalata, de nem kell színmérnökké válnod, figyelj inkább arra, miben érzed jól magad.
Kinek áll jól a fekete?
A tél színtípusúaknak mindenképp, de tapasztalatunk szerint a sötét-őszöknek vagy az élénk-tavaszoknak is jó választás lehet. Nyár színtípusúaknak nem ajánluk, de ha kívánják, nyugodtan viseljék.
Ha szeretnéd megtanulni, milyen színek és szabásvonalak állnak jól neked, online stíluskurzusunk téged is vár!