Fedezd fel az új Emporium & Yurkov minikollekciót

Hatalmas öröm számunkra, hogy a májusi közös kollekciónk olyan sikeres lett, hogy az Emporium csapata újra felkért minket, dolgozzunk együtt! Boldogan mondtunk igent és alkottuk meg Csapkai Ildiékkel az új Emporium & Yurkov minikollekciót. Milyen lett? Ebben a blogbejegyzésben neked is bemutatjuk!

Jól variálható, négyévszakos darabok

A Yurkov most sem tudott kifordulni magából, a tőlünk megszokott értékeket ennél a kollekciónál sem hagytuk figyelmen kívül. Automatikusan őszi kollekciónak hívnánk, hiszen ősz van, de akárhogy nézzük, ezek a darabok négy évszakosak. Vagyis olyan alapdarabok, amelyek jól variálhatók. Valamint mindegyikben van egy kis rafinéria. Valami, ami segíti az alakformálást. Dehát ezeket már megszokhattátok tőlünk.

Az Emporium & Yurkov minikollekció legikonikusabb darabja

Már a tervezés során tudtuk, hogy az a szoknya, amit most megalkotunk, mindenki kedvencévé válik majd. Természetesen többféle színben és többféle anyagból is elkészítettük, hogy a stílusprofilodnak és a színtónusodnak megfelelően választhass közülük.

Hasonló a már jól ismert csíkos Yurkov-szoknyához. Természetesen erre is terveztünk zsebe, a szabását pedig úgy alakítottuk, hogy kiemelje a derekadat. Került rá a két combtő vonalában két hajtás, amelyek le vannak varrva, így nagyon szépen bővül lefelé a szoknya, de nem tesz rád plusz kilókat a kényes derékvonalon. Középen is van egy varrás, ami a pocakot tünteti el.

Emporium & Yurkov minikollekció négyévszakos, jól variálható ruhákkal

A derékvonala a derékon van, viszont a derékpánt már az afeletti részre esik, ezért jól tud állni, ha egy övet helyezel rá. Teheted a derékvonalra is, ezzel optikailag visszahelyezve a derekat oda, ahol valóban lennie kell, viszont felette a szoknya anyaga, színe még folytatódik. De viselhetsz hozzá egy széles övet is, ami a teljes derékpánt részt takarja.

A szoknya alja kicsit aszimmetrikus, ezt a megoldást is szeretjük, hiszen nem csak nagyon szép, elegáns, hanem karcsúsító hatású is.

Ez a szoknya szövetből és egy puha, tartós bőrhatású anyagból is is megtalálható az új Emporium & Yurkov minikollekcióban. A szövet fekete, sötétkék és homok színben kapható, a műbőr pedig homok színben, illetve a mindannyiunk nagy kedvencévé vált burgundi változatban is választható.

Hogyan viseld az ikonikus Emporium & Yurkov szoknyát?

Magassarkú bokacsizmával vagy harisnyacsizmával is remek, de akár egy fehér tornacipővel is szaladgálhatsz benne. A bőr hatású szoknya nekünk bakanccsal is tetszik, de stílusprofil kérdése, hogy te szívesen viseled-e úgy.

Mit válassz felülre? A kollekció tervezésekor erre is gondoltunk:

Nőiesség blúza és légiesítő pulóver

Haladd meg a fekete-fehér összeállításokat! Ha már fehér, akkor a ropogós fehér ing helyett jobb választás lehet egy melegebb tónusú fehér blúz. De még jobb a fekete szoknya alapú szettbe egy fémes hatású világoskék felsőrész. A nőiesség blúza, a varázsgarbó és a légiesítő pulóver olyan színekben készült, amelyekkel magad mögött hagyhatod a fekete-fehér összeállításokat akkor is, ha elegáns, finoman nőies szettet szeretnél viselni.

Emporium & Yurkov minikollekció négyévszakos, jól variálható ruhákkal

A nőiesség blúza természetesen puha, sima és fényes. Elegáns, kifinomult. Lágy esésű anyaga követi a test vonalait, ezáltal egyszerre finom és érzéki hatást kelt.

A légiesítő pulóver kicsit kroppos, de nem túlzásba eső felső. Az alját aszimmetrikusan alakítottuk ki, így elől rövidebb, azt a hatást keltve, mintha betűrted volna. A felső nyakkivágása nem egyenes V-alakú. Ez azért alakult így, mert a szögegyenes V-kivágás maszkulin hatást kelt, míg ez a kicsit szívre emlékeztető, ívelt kivágás nőiesebb.

A bézs és törtfehér mellett gondoltunk a nyár színtípusba tartozókra is, ezért egy tejszínes mályva árnyalatban is betettük a kollekcióba.

Az előbb mutatott szoknyával rendkívül szép kombináció. Ez a felsőrész egyébként magas derekú nadrágokhoz vagy szoknyákhoz is remek választás, mert nem kell betűrni, nem képez még egy réteget a derékon.

Emporium & Yurkov minikollekció négyévszakos, jól variálható ruhákkal, rafinált, alakformáló szabású darabokkal

Varázsgarbó

A varázsgarbó tulajdonképpen félgarbó, és remek szabásvonalának köszönhetően akkor is viselheted, ha neked nem szoktuk a garbókat ajánlani. A félgarbónak ugyanis zárt, magas a nyaka, de nem fojtó hatású, hanem hagy szabadon egy kis nyakrészt. Az aszimmetria a mellkason keresztbe áthaladó varráson és az első-hátsó rész különböző hosszán is felbukkan. Ezekkel az apró rafinériákkal válik karcsúsítóvá.

Emporium & Yurkov minikollekció négyévszakos, jól variálható ruhákkal, kabátszövetből készült hosszú mellénnyel

Az ezerarcú kabát-mellény

Ahogy már többször említettük, a mellény reneszánszát éli. Az Emporium & Yurkov mini kollekció tervezésekor is mindenképpen szerettünk volna egy ilyen darabot is beilleszteni a kínálatba. A kulcsszó a variálhatóság, és ez ennél a hosszú mellénynél is megvalósul. A hosszát úgy választottuk meg, hogy eltakarja a kollekció szoknyáját is. Alá lehet venni egy garbót, vagy akár bőrkabátot, farmerkabátot, pehelykabátot, és mivel az anyaga egy igényes kabátszövet, az őszből a télbe is átvihető. Viselheted átlapolva, vagy övvel megkötve, de enyhén nyitva is.

Átlapolt felsőrészű, karcsúsító ruha

Ez a ruha jól mutat a nagyobb kebleken is, ugyanakkor nyúlós, rugalmas anyagának köszönhetően a kisebb cicin is szépen áll. Ha számodra túl mély a kivágása, akkor egy csőtopot is alávehetsz – ez egyéni ízlés dolga. Rávehető felülre a kollekció aszimmetrikus pulóvere is, de viselheted bőrkabáttal, farmerdzsekivel is. Természetesen erről a ruháról sem felejtettük le a zsebet.

Emporium & Yurkov minikollekció négyévszakos, jól variálható, átlapolt felsőrészű, karcsúsító ruhával

Bókok nadrágja

Ha pedig nem az elegáns, hanem inkább a hétköznapi kényelemre hajtó darabokat kedveled, de szeretnél finoman nőies, csábítóan laza lenni, akkor a bókok nadrágját mindenképpen vedd szemügyre. A rafinált szabásvonal itt is segíti az alakformálást. Ez a nadrág kiemeli a derekat, eltünteti a pocakot és a hátsó zsebei formás popsit varázsolnak neked. A színét sem az unalmasak közül választottuk: a trendeknek megfelelő vagány olajzöldet választottuk.

Jól variálható a korábbi Emporium & Yurkov kollekcióval is

A korábbi, nyár elején bemutatott Emporium & Yurkov kollekció darabjait is variálhatod a mostani minikollekció darabjaival. A palazzo nadrág például bézs színben tökéletes a most bemutatott aszimmetrikus félgarbóval. A visszafogott színek összehangolásával igazi old money szettet állíthatsz belőlük össze.

Egy dolgot nem említettünk még: az új Emporium & Yurkov minikollekció darabjai limitált számban érhetőek el. Ezért, ha valamelyikbe beleszerettél vagy teljes szetteket szeretnél összeállítani a fotóink alapján, akkor érdemes mielőbb felkeresned egy hozzád közel eső Emporium-üzletet, hogy biztosan ne maradj le a kiszemelt ruhákról.

Ne maradj le a stílustippekről!

Iratkozz fel a hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj legfrissebb híreinkről és stílustippeinkről.

Ez is érdekelhet:

Emelj a megjelenéseden kalappal!

Megérkezett az Emporium & Yurkov limited edition kollekciója

Azok a csodálatos színek…

A napszemüveg is öltöztet

Mickey, Minnei és barátai

Nyaraláson is stílusosan

Alapruhatár-
tervező

Amilyen a gardróbod, olyan az életed

Tudd meg, hogyan csempészhetsz a mindennapjaidba stílusos harmóniát a ruhásszekrényeden keresztül! 😊

Stílusos fegyvertár az ütős üzleti fotókért:

zsebeld be a legjobb szakértői tippeket, hogy a képeid is a szakmai profizmusodat tükrözzék!

Még több olvasnivaló:

BLACK
FRIDAY

Próbáld ki az Akadémiát egy hétig 990 Ft-ért.
nap
óra
perc
msp.