Rengeteg lehetőség egyetlen sálban?

Az idei tél még javában tart, és ilyenkor, január végén előfordul, hogy lehangolttá válunk, vágyunk már a tavaszra, a derűs napsütésre. Az időjárást egyelőre nem tudjuk befolyásolni, de a környezetünket képesek vagyunk megújítani, vidámabbá tenni. A színes kiegészítők a borongós hónapokban is feltöltik az ember lányát energiával.

A leglátványosabb, legsokoldalúbban használható téli kiegészítő pedig: a sál. Lássuk, hogyan viseld, hogy soha ne unj rá!

Az elegáns szőrmegallér és a bohókás óriássálak

A sál sokáig azt a hosszú, kötött, a végein rojtos-bojtos ruhadarabot jelentette, amit alaposan a nyakunk köré tekerünk, elsősorban az egészségünk védelmében. Ma már nem csak a megfázás elkerülésére használjuk, hanem gyönyörű, és jól variálható divatkellék is. Alakja, anyaga, színe, mintája és mérete is rendkívül sokféle lehet, és akkor még nem beszéltünk arról, hogy milyen sokféleképpen tudjuk megkötni, magunkra helyezni.

Az idei télen még mindig tartja magát a szőrmegallér, amit külön csatolhatunk a kabátunkra, és nem csak melegít, de roppant elegáns is. A színtípusunkhoz ügyesen megválasztott árnyalatban csodát tud tenni az arcunkkal. Ugyanakkor a szőrme egyre megosztóbb anyag, az állatvédők egyre hangosabban tiltakoznak ellene, ezért sok hölgy választja helyette a ma már nagyon jó minőségben kapható műszőrméket.

Emellett pedig az utóbbi évek sáldivatja egyértelműen az óriás sálak felé tolódott. Ezek tényleg olyan hatalmasak, hogy akár többször is körbe lehet tekerni a nyakunk körül őket, és még vígan leér a végük a derekunkig, szinte mellényként futnak végig a felső testünkön.

Az óriássálakat a vállra fektetve, a derékon megkötve akár ponchószerű ruhaként is viselhetjük. A télből pedig át tud kísérni minket az átmeneti időbe, a tavaszba is.

Jól variálható

Hadd adjunk néhány tippet, hogyan érdemes viselned ezt a kiegészítőt!

A hosszú sálakat felveheted úgy is, hogy elölről illeszted a nyakadhoz, a két szárát hátra viszed a vállak felett, és hátul keresztezed. A sál két vége pedig végigfut végül a mellkasodon. Ezt a fazont meglazítva divatos viselni, tehát nem fogja közvetlenül a nyakat melegíteni.

Népszerűek a háromszög alakú sálak is, amelyeket a legjobb úgy hordani, hogy a háromszög „középső” csücske kerül előre, a mellkasra, és a két szélső csücskét kötöd meg a tarkód alatt.

Az igazán meleg, kötött sálakat sokan áthurkolva viselik, amitől egy nagy buci keletkezik a nyakuk előtt. Ennél sokkal rendezettebb és praktikusabb, ha csak az egyik szárát húzod át a hurkon, a másikat pedig pont az ellenkező irányból viszed át rajta. Így kirajzol a sál egy kockás „mintát”, ami kellemesen ráfekszik a mellkasodra, és nem egy nagy csomó lesz a nyakadnál.

Több, mint 150 féle sál megkötési lehetőséget ismerünk. Érdemes elmerülni ezekben egy nyugodt félórádban, mert nagyon jól fel lehet dobni vele az amúgy egyszerű ruhatáradat is.

Kevés ruhadarab, sok különböző outfit?

Ha van 1-2 kabátod, dzsekid vagy akár egy alap ruhadarabod, de beszereztél több fajta sálat, akkor a sok megkötési és hajtogatási technikának köszönhetően rengeteg különböző outfitet varázsolhatsz magadnak. Akár egész télen, egész évben járhatsz minden nap máshogy, anélkül, hogy Victoria Beckhamet túl szárnyaló ruhatárat kellene felhalmoznod.

Ebben segít a kapszulagardrób tanfolyamunk, amelyben olyan alap ruhatárat állítunk össze neked, veled közösen, amelyben minden passzol mindennel. Így a lehető legtöbb verzióban tudod variálni őket, minden nap igazi divatikonként kilépve otthonról. Ha szeretnéd elsajátítani ennek a csínját-bínját, kattints ide és jelentkezz!